3 perc elolvasni

"Már elnézést, de hogy mondod? Hiszen a lakberendezőnek tervezési díjat kell fizetni” – gondolhatnánk – „így éppen azzal spórolunk a lakásfelújításon, ha ezt a pénzt elégedetten a zsebünkben tartjuk inkább!”  

Logikus, nemde?

Röviden: nem, sőt!

Kicsit hosszabban:

Kezdhetjük azzal, hogy a lakberendező mennyi időt meg tud neked spórolni azzal, hogy nem kell neked kitalálni mindent és az idő pénz, tehát máris nyertél, de joggal mondhatod, hogy mégsem látod a zsebedben azt a pénzt.

 Vagy csak nem tudsz róla, hogy látod.

"Hm. Na ez most mit jelent már megint?" - Nézzük meg!


1.     Bontás – Építés – Hiba – Visszabontás – Visszaépítés


Nem véletlenül rettegünk a lakásfelújítástól. A legapróbb hiba javítása is óriási nem-tervezett plusz költséggel jár, ha vissza kell bontani valamit, ami már megépült.

 

Például a szépen lefestett falakat újra kivésni, mert mégsem jó helyre kerültek a konnektorok a konyhában és a hűtőt nem tudjuk áram alá helyezni. (IGAZ TÖRTÉNET!)

Vagy egy lámpát nem lehet felkapcsolni, mert nem tartozik hozzá kapcsoló. (IGAZ TÖRTÉNET!)


Vagy a már leburkolt fürdőszobát kell visszabontani, mert a kivitelezők a számukra egyszerűbb utat választva 3 cm-rel megemeltek néhány járólapot, hogy a csövek elférjenek a padlóban. 

Csak úgy. 

Mert egy kicsit bonyolultabb lett volna jól csinálni.  (IGAZ TÖRTÉNET!)

A lakberendezővel ezek a hibalehetőségek minimalizálhatóak, hiszen a felújítás kezdetekor már méretezett, pontos rajzot kap a kőműves, a vízvezetékszerelő, villanyszerelő, burkoló és asztalos, amely alapján tudják a dolgukat.

Néhány tervlap szerepeljen itt a példa kedvéért: 


A tervek pontos megvalósítását pedig a tervező folyamatos ellenőrzi a helyszínen és kapcsolatot tart a szakemberekkel. 

Na ez már mindjárt jobban hangzik! 


2.     Szállítói kedvezmények

Egy igen konkrét spórolós tuti tipp, hogy a lakberendező vállalkozóként partneri kapcsolatban számos forgalmazóval, ahonnan a világítótesteket, bútorokat, burkolatokat, nyílászárókat, lakástextileket beszerezheted.

A partneri kapcsolat téged, mint a lakberendező megrendelőjét közvetlenül érint, hiszen olyan százalékos kedvezményre lehetsz jogosult, amelyet az utcáról besétálva nem kapsz meg. 

Ohh IGEEN!


Ráadásul a szaküzlet látogatásakor nem kell várnod az eladókra, hanem a lakberendező célirányosan a leendő otthonod stílusához igazodó termékekhez vezet oda.

Tudjuk, hogy egy lakásfelújításnál minden szükséges anyag beszerzése önmagában többmillió forintra is rúghat, így ezekkel a kedvezményekkel gyakorlatilag akár jóvá is írhatod a lakberendeződ megbízási díját.

 „Márminthogy tessék? 

A lakberedező a saját megbízási díjának jó részét ki tudja nekem spórolni,  miközben A-tól Z-ig megtervezi az otthonomat, egyeztet a kivitelezőkkel, végig szakmai segítséget nyújt, használhatom a kapcsolatrendszerét és nekem csak a végső döntéseket kell meghoznom?”


Így van. Az biztos, hogy rengeteg pénzt, időt és stresszt tud neked megtakarítani azáltal, hogy minden döntést szakmai szempontok szerint előkészít számodra és végig melletted áll a folyamatban.  



Ha szeretnél még több tippet hallani, vagy a saját otthonod berendezéséről kérnéd ki szakember véleményét, kérj ITT ajánlatot pár kattintással! 

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.