4 perc elolvasni

Nagy örömmel tölt el, hogy egyre többen kerestek fel Lakberendezési Tanácsadásért, amelyre mindig tengernyi kérdéssel készültök. 

Ezt a szolgáltatást általában azoknak az érdeklődőknek ajánlom, akik szeretnék maguk megtervezni az otthonukat és megszervezni a kivitelezést, mégis elakadtak egy-egy döntéshelyzetben vagy az ötleteiket szeretnék egy profival is átbeszélni a legendás design-bakik elkerüléséért.

Nektek köszönhetően így egyre könnyebben megértem, mik okozzák a legnagyobb fejtörést a lakásfelújítás előtt állóknak. 

Nézzük meg a legfontosabb és leggyakrabban felmerülő kérdéseket!


No. 1.  Milyen színűek legyenek az ajtók és a falak?

Meglepően sokszor az első kérdés az ajtó színére vonatkozik, mellé zárójelben megemlítitek a falak színeit is, hiszen egymás közvetlen környezetében ti is jól érzitek, hogy számít a két szín összhangja

Az ajtók elsődlegességének az oka a hosszú gyártási időben keresendő, így minden más belsőépítészeti anyagnál hamarabb le kell adni a megrendelést hozzá.

Az első és rövid válaszom mindig az „Attól függ…”, hiszen nem létezik jó vagy rossz beltéri ajtó szín vagy falszín. A valódi igazsághoz azonban át kell helyezni a nézőpontunkat és nagyobb rálátással kell vizsgálni az otthonunkat

Először is meg kell fogalmaznunk, hogy milyen hangulattal szeretnénk körülvenni magunkat a mindennapokban. Íme néhány fogódzó kérdés: 

  • Világos-derűs vagy sötétebb-elegáns terekben szeretnénk élni?
  • Mennyi természetes fény jut be a lakásba? 
  • Hidegebb vagy melegebb színekhez vonzódunk? 
  • A nagy kontrasztok izgalma ragad magával vagy inkább a finom színharmóniák nyugalma a fontos számunkra?

Amint ezekre a kérdésekre megtaláltuk a választ, jelentősen szűkül a számunkra megfelelő színskála és máris egyértelművé válik, melyik ajtó lesz a tökéletes választás és milyen árnyalatú falszínek és burkolatok lehetnek megfelelőek.

Pro TIPP

Dönthetünk úgy, hogy egy hangsúlyosabb falszín adja meg a szoba egyedi karakterét, vagy pedig a fal csupán semleges háttérként emeli ki az erőteljesebb bútorainkat.



No. 2.     Keverhetjük-e a fémeket egy helyiségen belül?

Kilincsek, csaptelepek, fogantyúk, lámpák, széklábak… és még sorolhatnánk. A lakberendezési tanácsadáson gyakran kiderül, hogy jól jönnek a tanácsok a kiegészítők megválasztásakor. 

A fémel remek extra fűszert adnak a terekhez főleg, a keverésüket pedig hasonlóképp érdemes felfogni, mint a különböző minták összeállítását. Fontos a tudatosság, azonban, ha jól sikerült, izgalmassá és modernné tehetjük a teret!


Legjobb, ha választunk egy domináns fémet, a második fém színt pedig ennek alárendeljük. A legbátrabbak a hideg ezüstös, krómos árnyalatot egy meleg arany vagy réz színnel is párosíthatják, ezzel friss és egyedi ízt adnak a térnek.



No. 3.  Hogyan lehet konyhaszigetem?

Mindenki konyhaszigetet szeretne, „vagy legalább félszigetet reggelizőpulttal, ha megoldható”hangzik a kérés az ügyfeleimtől 10-ből 9 tanácsadáson és igényfelmérésen.

Az otthonok alaprajzait átnézve azonban ritkán érvelek a konyhasziget mellett, hiszen a legtöbb esetben a tér egyszerűen nem elég nagy ahhoz az impozáns és elegáns kialakításhoz, amelyeket az amerikai villákban látunk: a hatalmas konyha előtt konyhasziget reggelizőpulttal bővítve, amelyet kiegészít egy 8-10 fős étkezőasztal a tágas nappalival egy légtérben.

Természetesen legnagyobb örömmel tervezek konyhaszigetet ott, ahol erre lehetőséget látok. Pici konyhában azonban többet vesztünk vele, mint amennyit !

Itthon az építészek igyekeznek inkább kompakt házakattervezni, azaz okosan, minél kisebb területen minél több szobás otthonokat alkotni a családok otthonteremtésének segítésére. 

Pro TIPP!

A konyhasziget körüljárható kell, hogy legyen! A falhoz állított konyhaszekrények és a sziget között elegendő helyre van szükség a közlekedésre akár a konyhagépek használata közben is. Gondoljunk csak bele, hogy egy teljesen kinyitott mosogatógép előtt még mi is szeretnénk elférni és mozogni a tányérok és edények bepakolásakor.



A sorozat folytatódik 😊

Ha szeretnél még több tippet hallani, vagy a saját otthonod berendezéséről kérnéd ki szakember véleményét, jelentkezz Lakberendezési Tanácsadásra!



/képek: saját tervek, pinterest/

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.