8 perc elolvasni

A fenntarthatóság fogalma napjainkra életünk minden területén megjelenő kisebb-nagyobb döntéseink kikerülhetetlen szempontjává vált. Az ökológiai lábnyomunk csökkentése érdekében egyéni szinten is sokat tehetünk.

A cél:

"úgy elégítsük ki az igényeinket, és úgy valósítsuk meg a fejlődésünket, hogy közben ne veszélyeztessük a jövő generációinak a képességét arra vonatkozóan, hogy ők is kielégítsék a saját szükségleteiket".

Szerencsére ez a felelősségteljes életmód megjelenhet az otthonod berendezésénél is, ahol átgondolt döntéseket hozhatsz a fenntarthatóság jegyében. Nézzünk most erre 5 remek megoldást!


1.   Energiahatékonyság – új és használt lakások esetén


Újéptésű házak

Egy épület energiafelhasználásnak csökkentése már a tervezésnél kezdődik, 2022. június 30. után ugyanis azok az új épületek kaphatnak használatba vételi engedélyt, amelyek energiafelhazsnálásnak minimum 25%-át megújuló energiaforrásból tudja fedezni (BB besorolás„közel nulla energiaigény”).

 Mit jelent ez pontosan?

Egy épület összesített energetikai jellemzője mutatja meg az épület egy négyzetméter alapterületére jutó, egy évi energiafogyasztását. Ha ez az érték átlépi a 100 KWh/m²a határt, az épület nem kaphatja meg a BB minősítést.

Megújuló energiaforrás használatára több lehetőség kínálkozik a tervezéskor. Iyen például a tűzifa, biomassza, a biogázok energiája, fapellet, agripellet; nap-, szél-, vízenergia, geotermális, geotermikus, hidrotermikus…stb.


Használt lakás, meglévő otthonunk

Ha használt lakást vásárolunk, vagy abban élünk, akkor is sokat tehetünk energiafelhasználásunk csökkentéséért.

Ha lehetőségünk adódik az épület szigetelését elvégeztetni és a nyílászárókat kicseréltetni, akkor a befektetett költségek a jelenlegi bizonytalan energiaárak mellett még hamarabb megtérülnek amellett, hogy nagy szívességet teszünk a Földnek is.

Azonban, ha erre nincs lehetőségünk, akkor is rengeteg apró lépéssel járulhatunk hozzá a fogyazstásunk mérsékléséhez. 

A háztartási gépeinket is érdemes górcső alá venni. A régi gépek újra cserélése, a régi izzók LED égőkre váltásával is észrevehetően csökken az otthonunk energiafelhasználása.

Figyeljük a háztartási gépeket árusító üzletek promócióit, mert gyakran visszaveszik elavult hazsnáltgépeinket és beszámítják az újak vásárlásakor

Érdemes figyelni emellett a lakossági energetikai korszerűsítés támogatására kiírt pályázatokat, amelyek sok esetben vissza-nem-térítendő forrásokat kínálnak fűtéskorszerűsítésre, napelemek telepítésére…stb.


2.   A bútoraink is megérdemelnek egy második esélyt - avagy Vásárlás helyett újrahasznosítás

Új otthon vásárlásakor vagy a meglévő felújításakor automatikusan a vadiúj bútorok kicsomagolása és szerelése jelenik meg a lelki szemeink előtt. 

Álljunk itt meg egy pillanatra és gondoljuk át, hogy valóban nincs-e más megoldás? 

Ha vannak már bútoraink, de ódivatúnak látjuk őket a modern otthonunkba, átalakításukra számtalan ötletet találunk a világhálón, de a kreativitásunkat is bátran szabadjára engedhetjük


Az átfestés a legegyszerűbb megoldás és igazán trendi színpaletta áll rendelkezésünkre a bútorokra is alkalmas festékek között, de választhatunk tapétákat is, így mintákkal is feldobhatjuk új kedvencünket. A krétafestékek sem csiszolást, sem alapozást nem igényelnek, mégis tartós és tökéletes fedést biztosítanak. 

A foganytúkat szintén fillérekből lecserélhetjük vagy átalakíthatjuk, hogy jobban illeszkedjenek a lakás új stílusához!


Ha mégis néhány bútort újonnan szeretnénk beszerezni, akkor érdemes első körben a helyi vintage vásárokra is ellátogatni, hiszen a századközepi formatervezés (mid-century design) ma reneszánszát éli!

Micsoda lehetőség! 

Hiszen a ma egyik legtrendibb lakberendezési irányzat darabjai valójában a 20. századi designerek ikon-termékei, így a régi bútorok helyrepofozásával igencsak korszerű hatást érhetünk el!



3.  Anyagválasztás

Ha elkerülhetetlen, hogy teljesen új bútort vásároljunk, figyeljük a fenntartható anyagokból készült darabokat az üzletekben. 

Választhatunk műanyagok helyett tömörfából készült bútorokat, amelyeknek az áruk magasabb, azonban sokkal strapabíróbbak lesznek, előállítása pedig kevésbé terheli meg a környezetet. A bambusz például  rendkívül gyorsan nő, újraültetés nélkül magától regenerálódik és természetes úton bomlik le. 

Szétnézhetünk emellett a rattan bútorok és kiegészítők világában is, amelyeket szintén megtalálunk a vintage vásárokon és second-hand üzletekben.

A természetes kövek is elnyűhetetlenek, így évtizedekre csak egyszeri beszerzési költséget jelentenek. A lakástextilek esetében pedig keressük a len és kender alapanyagú megoldásokat, amelyek előállításához sokkal kevesebb energia szükséges.


4.  A Dekoráció kulcsa az önuralom: Mennyiség helyett minőség

A dekorációs tárgyak esetében is hasonlóan a bútorok esetében a „Csináld magad” mozgalom tárháza kimeríthetetlennek bizonyul. 

Alapanyagként lényegében bármit felhasználhatunk, ami a kezünk ügyébe kerül, a szezonális dekoráláshoz pedig a természet kincseit építhetjük be.


Ha mégis szeretnénk új dekorációs tárgyakat vásárolni, akkor:

a mértékletességre bíztatlak. 

Olyan tárgyakra mondj igent, amelyek inkább a minőséget képviselik és 5 olcsó termék helyett térj haza inkább egy igazán nívós darabbal az üzletből, ami az ízlésed és személyiséged tükrözi, emellett a helyiség fókuszpontjává válhat még hosszú évekig.

A silány minőségű termékek tömkelege rövid úton hulladékká válik, amiket újabb tárgyakkal helyettesítesz még több szemetet termelve.


5. Növényekre fel!

Mára már bizonyított tény, hogy a szobában vagy irodában elhelyezett növények nemcsak barátságosabbá és otthonosabbá teszik a teret, hanem jótékony hatással vannak a mentális és egészségi állapotunkra is.

Gondozásuk csökkenti a stresszt, anyagcseréjüknek köszönhetően javítják a levegő minőségét, a nyári kánikulában segítenek alacsonyan tartani a hőmérsékletet, ráadásul igazán trendivé varázsolják az otthonunkat. 

Komolyan. Mi kell még?


Ha szeretnél még több tippet hallani, vagy a saját otthonod berendezéséről kérnéd ki szakember véleményét, kérj ITT ajánlatot pár kattintással! 

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.